Ajka

Balatontól északra, a Bakony hegység nyugati peremén fekszik. Az ajkai üveggyár termékei az ország, sőt Európa határain túl is ismertek.
Ajka a Nyugat-és a Déli-Bakony ölelésében, a Kisalföld keleti szélén terül el.
Nevét amely a német, Heikó névből származtatható, egykori birtokosától, az Ajka nemzetségtől kapta, oklevelek 1214-ben említik először.
1959-ben Ajka, Bódé, Tósok, Tósokberénd községek egyesítésével jött létre a 15 ezer fős, akkor még csak nevében létező város, hiszen a gyárakon kívül semmi sem mutatta, hogy városban járunk: alacsony, földszintes házak, szegélyes üzletek, poros utak, kopott közintézmények tárultak az ideérkezők szeme elé.
Később további négy település – Ajkarendek, Bakonygyepes, Csékút és padragkút – csatolásával összesen nyolc falu alkotja az ipar dinamikus fejődése következtében rohamos gyorsasággal épülő települést.
Területe ma 95 km2, lakossága 30 ezer fő, népsűrűsége 322 fő/km2.
Közlekedés-földrajzi helyzete kiváló. Két országosan is ismert útvonal: a 8-as számú főút és a Szombathely-Budapest vasútvonal szeli át, naponta közel 200 autóbusz-járat párral a környék közlekedési csomópontja is.
A város életét elsősorban a hagyományos ipari jelleg határozza meg, mely magas szintű turisztikai vonzerőt is képvisel egyben.
Az Ajka Kristály Üvegipari Kft. nemzetközi hírnevet szerzett a kézi technológiával gyártott, magas művészeti értéket képviselő termékeivel. Világhírű termékei között megtalálhatjuk a Dior, Faberge, Lenox és Waterford márkákat is.
Igény szerint lehetőség van gyárlátogatásra, melynek során a gyárba látogató vendégek megtekinthetik a kézi üveggyártás és csiszolás folyamatait.
Az üveggyártás történetét és az itt készült legszebb termékeket a gyár melletti Kristály Múzeum mutatja be.
Az iparból született város - jellegéből adódóan - számos ipartörténeti emlékhellyel büszkélkedik, melyek különlegességeit több helyi múzeum is őrzi.
A Bányászati Múzeum hazánk első szabadtéri technikatörténeti emlékmúzeuma, az ajkai szénbányászat műszaki és történeti emlékeit gyűjti, mely 2010 szeptemberétől megújult, interaktív, európai szintű bemutatóhely.
A szép környezetben, eredeti formában megőrzött épületegyüttes, gépház, aknaház, kovácsműhely -kiállítótermek, földalatti tárolók, az Erőmű Jubileumi Emlékház, az Őslény és Kőzettár egész évben várja az érdeklődőket.
A Csinger-völgyi Parkerdő- melyet az országos Kék-túra útvonal is érint - a város legismertebb kirándulóhelye, a Déli-Bakony egyik központja, és a bányász hagyományok ünnepeinek helyszíne.
Az idelátogatókat - a múzeumokon kívül - étterem, szabadtéri színpad, erdei tornapálya és vadgazdálkodási bemutató, télen felvonóval rendelkező sí- és szánkópálya várja.
Itt található a Hubertus Erdei Iskola és a 4100 m hosszú Sárcsikúti tanösvény is, ahol látnivalókban gazdag túrák, izgalmas megfigyelések várnak az iskolásokra, melyek során játszva, észrevétlenül sajátíthatják el az erdőben való viselkedés szabályait, a tájékozódást és megtanulják felismerni az esetleges veszélyeket is.
A tósokberéndi városrészben érdemes megtekinteni az 1808-ban elkészült, késő barokk stílusú katolikus templomot is, mely impozáns méreteivel is lenyűgözi a látogatókat.
A város szívében, a csodálatos Városligetben létrehozott Csónakázó-tó, melynek kis szigetén Fekete István író műveiből ismert állatfigurák szobrai találhatók, az ajkai Kristályfürdő közvetlen közelében, kínál pihenést és kikapcsolódást a településen élők és az ide látogató vendégek számára.
Ajka és kistérségeAz Ajkát körülvevő kistérség területét változatos és vonzó természeti környezet jellemzi, amely tükröződik a hármas területi felosztásban is.
A Nyugat-Bakony, gazdag kulturális hagyományai mellett, több kilométer hosszú tájfutó, kerékpáros, gyalogos túraútvonallal, továbbá lovaglási- és horgászati lehetőségekkel várja az érdeklődőket a térségben.
A Bakony bejáratánál, Városlődön található a híres Sobri Jóska Kalandpark, mely 30 hektáros területen, festői szépségű környezettel, drótköteles extrém parkkal, falmászási lehetőséggel, íjászattal, tekepályával, állatsimogatóval várja az aktív kikapcsolódást kedvelő vendégeket.
A közeli Somló-hegy, Magyarország legkisebb, de egyik legkülönlegesebb borvidéke.
A borkedvelők, borszakértők számára szinte kötelező célpont. A vulkanikus talaj különleges minerális borai szakértő borászok pincéiben kóstolható meg. A borok finom savanyúak, testesek, tüzesek. Jellegzetes borai: a Furmint, a Juhfark és a Hárslevelű. Legenda kering arról, hogy a somlói bor a „nászéjszakák bora”, vagyis ha az ifjú pár ezen az éjszakán az itt termő borból iszik, nagy eséllyel fiúgyermekük születik.
A Marcal-medence az érintetlen környezetet és a vidéki életformát kedvelők paradicsoma, ahol a vendégek megismerkedhetnek a népi mesterségekkel, kézműiparral és részt vehetnek a paraszti munkákban is.
Ez a vidék máig megőrizte néhány szeletét az egykori hatalmas mocsárvilágnak, melynek területén jelentős madárritkaságokat figyelhetnek meg az ornitológusok; mint például: a cserrengő nádiposzátát, szárcsát, vízi csibét, tőkés récét, pólingot és a kékbegyet, stb.

 

Forrás:  http://www.utazzitthon.hu/ajka.html

Valami új a régi helyett!

Forradalmi újítások az utazás területén!
Csatlakozz hozzánk Te is, és próbáld ki minősített Hoopperjeinket, és fedezd fel a várost velük együtt!