Budapest

Budapest Magyarország fővárosa, az ország politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja, valamint nevezetes gyógyfürdőváros.

Az Európai Unió kilencedik legnépesebb városa, 1 702 000 fővel. A Duna két partján, az Alföld és a dombvidékek találkozásánál fekszik. Magyarország fővárosa európai város, a szó minden értelmében - szellemi, kulturális, tudományos és gazdasági jelentőségét tekintve egyaránt. Budapest - Európa egyik "legfiatalabb" fővárosa - több mint ezeréves múlttal rendelkezik, sőt Pest és Buda szabad királyi városoknak, valamint Óbuda mezővárosnak, mint lakott településnek története, a homályba vész. Az ellentmondás látszólagos, s abból ered, hogy a három város csupán a múlt század második felében egyesült. Természetföldrajzi adottságainak köszönhetően a világ egyik legszebb fekvésű fővárosának tartják.

Látnivalók

Budapesten sikeresen ötvöződik az évszázadok építési és kulturális öröksége napjaink újdonságaival. A megbecsült emlékek az anyagi lehetőségek mértékében folyamatosan kapják vissza eredeti formájukat. Aki csak egyetlen napot tud városnézéssel tölteni, annak érdemes előre megtervezni a programját. Ha sikerül három napig Budapesten maradnia, érdemes a Vár, a Duna-part és az Andrássy út látnivalóinak megtekintése után válogatni a további különlegességek között. Az Országház neogótikus épülete belülről is gyönyörű; itt őrzik a királyi koronát, az országalmát és a jogart is. Nincs messze innen a Szent István bazilika, amelyben első királyunk kézereklyéjét láthatjuk; a kupola körüljárható, nagyszerű kilátást nyújt a városra. gigantikus szocreál alkotásokkal. Gyönyörű a Dohány utcai zsinagóga épülete, kertjében a szomorúfűzzel. Kihagyhatatlan a magyar konyha és cukrászat fellegvárainak meglátogatása: a Gerbeaud, a Százéves étterem, a Biaritz, a Fortuna, az Alabárdos, az Aranyszarvas, vagy a Kárpátia és a világhíres Mátyás pince kínálatában nem fog csalódni. Európa legváltozatosabb kulturális sugárútját járhatjuk végig Budapesten. A különleges séta során 18 múzeumot, érdekes műsorokat kínáló színházakat, az Operaházat, a Bazilikát, a Zsinagógát, a Vidámparkot és az Állatkertet látogathatjuk meg, érdeklődésünknek megfelelően válogatva a gazdag kínálatból. A Kulturális sugárút a Világörökség részét képező Budai Vár és a Városliget szórakoztató negyede között húzódik. E tengely mentén koncentrálódik Budapest legtöbb nevezetessége. Budapest legszebb parkja a Margitsziget, amely a Duna közepén a Margit és Árpád híd között fekszik. A szigeten már a római korban is laktak, a középkorban kolostorok választották védett nyugalmát és a királyok használták vadászterületnek. Évszázados elhanyagoltság után csak a XIX. század keltette új életre a szigetet, amikor nyilvános park és szórakozóhelyként nyitották meg a nagyközönségnek. Ezt az tette lehetővé, hogy 1900-ban megépült a Margit híd szárnyhídja, és a szigetet már nem csak csónakon lehetett megközelíteni. Érdemes meglátogatni a József nádor téren a Herendi Manufaktúra üzletét. A herendi porcelán a magyar ipar egyik büszkesége. A Váci utcán végighaladva, egészen a Fővám térig mindkét oldalon ékszerboltok, parfümériák, márkás ruházati üzletek, butikok, bizsutériák követik egymást, a kis mellékutcákban is. Megtalálhatók a legfinomabb magyar borok szaküzletei. A Csók Galéria mai magyar művészek alkotásait, és régiségeket árusít. A Kígyó utcában a Zsolnay porcelángyár szaküzlete vonzó, a Váci utca hídon túli részén a Folkart Centrum magyar népművészeti tárgyakat kínál. A Fővám téren a Nagyvásárcsarnok százéves épületében a gyümölcsök, hungarikumok színes kínálata vár. Budapest egyik legimpozánsabb műemléke a bizánci-mór stílusban épült Dohány utcai zsinagóga, amely Európa legnagyobbja. Kertjében, a Hősök temploma előtt áll Varga Imre szobrászművész alkotása, az az Emlékfa, amelynek levelein a zsidóüldözés során mártírhalált haltak neve olvasható. A Páva utcai egykori zsinagógából alakították ki a Holocaust emlékhelyet. A Duna pesti oldalán, az Országház és a Lánchíd között az itt kivégzett zsidókra emlékeztet a rakparti vasból készült cipősor. A Várnegyed és a Várhegy a Világörökség része. Három temploma, hat múzeuma, több történelmi jelentőségű épülete, utcája, tere van. A Királyi Palota az ország egyik szimbóluma; a XIII. századtól csaták, háborúk színhelye. Épületében három múzeum és a Széchenyi Könyvtár kapott helyet. Közelében, az egykori Sándor palotában található a mindenkori államelnök hivatala és lakása. A 700 éves Mátyás templom a főváros ékessége. A Halászbástya első királyunk, Szent István lovas szobra mögött áll, az innen kínálkozó panorámával vonz.

Forrás: utisugo.hu

 

Valami új a régi helyett!

Forradalmi újítások az utazás területén!
Csatlakozz hozzánk Te is, és próbáld ki minősített Hoopperjeinket, és fedezd fel a várost velük együtt!