Dunakeszi

Budapest közvetlen szomszédságában, a pesti síkságon fekszik a Duna bal partján, annak kavicsos törmelékkúpján. Keletről Fót, délről a főváros, nyugatról a Duna (Szentendrei-sziget; Horány), északról pedig Göd határolja. Dunakeszi környékén az újkőkortól találtak letelepedési nyomokat. Az első írásos adat, ami a község nevére utal, a 13. századból származik, 1255-ben IV. Béla adománylevele Kezew néven említi. Az 1715. évi népességösszeíráskor 18 család élt itt. Az okiratban már Dunakeszi néven szerepel.1768-ban a gödöllői Grassalkovich-uradalom része volt a falu, 600 lakossal.

Az urbárium kedvező hatást gyakorolt a község fejlődésére, mivel az országos átlagnál kisebb terheket rögzített, s gondoskodott a betelepülőket megillető birtokosi segélyekről és kedvezményekről.A főleg mezőgazdasági munkából élő lakosságnak új kereseti lehetőséget nyújtott az 1844 nyarán megindult vasútépítés. 1846-ban készült el Magyarország első vasútvonala Pest és Vác között. Az első szerelvény – amelyen Kossuth Lajos és Széchenyi István is utazott – csak Dunakeszin állt meg.1862-ben a jobbágyság megszüntetése után a mezők a falu tulajdonába kerültek.

A földeket nem hagyták parlagon, a legrosszabb homokot is megművelték. Az 1870-es években a dunakeszi kertészek voltak Magyarországon az első paradicsomtermelők. Az iparosodás kezdetét a MÁV Főműhely építése jelentette. A konzervgyár elődjét az 1910-es évek végén építették.Zárt rész volt az első ütemben az 1920-as években 126 lakással megépített vagongyár lakótelepe, ami az egyébként még teljesen falusias jellegű település első kisvárosi jellegű része, nagyrészt csatornázott magyaros eklektikus emeletes épületeivel, saját templommal, iskolával, színháztermes művelődési házzal. Dunakeszin 1944. december 28-án ért véget a második világháború. A két községet (Keszit és Alagot) 1950 elején egyesítették.

1950 októberében megalakult Dunakeszi első tanácsa. A településen az ipart 1945 után még hosszú évekig a járműjavító és a konzervgyár képviselte. Dunakeszi mint jellegzetes munkástelepülés 1977 áprilisában lett város.

Forrás: http://www.utazzitthon.hu/dunakeszi.html

Valami új a régi helyett!

Forradalmi újítások az utazás területén!
Csatlakozz hozzánk Te is, és próbáld ki minősített Hoopperjeinket, és fedezd fel a várost velük együtt!