Kalocsa

Bács-Kiskun megyében, a Duna partjához közel. A város egyike a négy magyarországi római katolikus érsekségi székhelynek.
Legnevezetesebb épületei közé tartoznak a székesegyház, az érseki palota és a csillagászati obszervatórium.


Kalocsa körülbelül egyidős a magyar állammal. A honfoglalás után Árpád fejedelem szálláshelye volt. A mai érsekség elődjét, a kalocsai püspökséget I. István király alapította 1001-ben, amikor az esztergomit is. Első érseke a királyi koronát hozó Asztrik apát volt. Kalocsa már 1011-ben szabad királyi város lett. Első temploma is a 11. század elején épült.
A későbbi érsekek közül Csák Ugrin (érsek 1219 és 1241 között) a tatárok ellen harcolt, Tomori Pál pedig 1526-ban a magyar hadakat vezette a mohácsi csatában. Mindketten elestek.
A törökök 1529. augusztus 15-én foglalták el Kalocsát, és teljes egészében lerombolták a várost. A lakók elmenekültek, Kalocsa veszített jelentőségéből. 1602-ben a kálvinista hajdúk rombolták le a várost. Ezután (1602-ben) csak az érseki palotát állították helyre. A törökök 1686. október 13-án hagyták el a várost, és felégették a várát.
Az elkövetkezendő időkben Kalocsa lassan fejlődött. 1875-ben nagy tűzvész pusztított, a vasútvonal pedig a fejlődés szempontjából későn, 1882-ben érte el a várost. 1886-ban elveszítette városi rangját, melyet 1921-ben kapott vissza. Kulturális jelentőségét azonban az érsekeknek köszönhetően mindvégig megőrizte. Az ipari fejlődés az 1960-as években indult meg.


A Kalocsai Királyi Törvényszéki Fogházat (ma: Kalocsai Fegyház és Börtön 1897-ben adták át rendeltetésének.

 

Forrás:   http://www.utazzitthon.hu/kalocsa.html

Valami új a régi helyett!

Forradalmi újítások az utazás területén!
Csatlakozz hozzánk Te is, és próbáld ki minősített Hoopperjeinket, és fedezd fel a várost velük együtt!