Nagykanizsa

Bár jóval korábban lakott volt, első említése 1245-ből maradt fenn.

Igazi lüktető, mozgalmas kereskedővárossá vált, előbb a környék piacközpontja lett, majd a század végére igazgatási és kulturális központtá is vált, fejlődését egyre erősödő polgársága nagyban segítette. A vasútvonalak megépítése után fontos forgalmi csomópont alakult ki itt. 1937-ben az egyre dinamikusabban fejlődő magyar olajipar központja lett. A mai Erzsébet tér, a hajdani Fő tér a város központja, valaha itt állt a piac.

Déli oldalán egy 18. századi, később klasszicista stílusban átalakított emeletes épület áll. Sarkán hosszú ideig vaskereskedés volt, ennek páncélos vitézt ábrázoló cégére nyomán a köznyelv "vasemberháznak" hívja, szinte a város szimbóluma lett. Ugyancsak az Erzsébet téren van a Városháza, egy épületben a bírósággal és az ügyészséggel. A tér északi részén áll a török kút. A helyi hagyomány úgy tartja, hogy kőből készült nagy medencéje a várból, a török korból származik. A Deák tér közepén a 48-as gyalogezred emlékműve, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása. A téren látható még a felsővárosi templom, Széchenyi István mellszobra és a Városvédő Egyesület által helyreállított országzászló és turul szobor. A templom mögött pár perces sétával érhető el a XX. századi magyar színházi élet meghatározó személyiségéről, a város szülöttéről elnevezett Hevesi Sándor Művelődési Központ. Közelében található a Magyarországon egyedülálló Nagy-Magyarország emlékmű A nagykanizsai származású Schless István 1933 októberében 20 ezer pengős adományt tett egy emlékmű létrehozására. Hübner Tibor budapesti építész tervét fogadták el. Az emlékmű még 1934-ben elkészült, majd 1952-ben ledöntötték, és megcsonkítva a talapzat mögött gödörbe helyezték. 1999-ben merült fel a gondolat, hogy államiságunk ezeréves ünnepségeinek keretében ki kellene ásni és helyreállítani az emlékművet. A restaurálást követően 2001. augusztus 12-én avatták fel, az alkotó fia, Hübner Tibor jelenlétében.

Az országhatár felé, az ipari negyed mellett elhaladva érkezik a látogató az egykori kanizsai vár 1996-ban felállított emlékművéhez. Az egykor a mocsárból kiemelkedő szigeten felépített várnak ma már nincs felszíni nyoma. A várkaput ábrázoló monumentális téglabástya előtt a híres várkapitánynak, Thury Györgynek bronz mellszobrát találjuk.

Forrás: http://www.utazzitthon.hu/nagykanizsa.html

Valami új a régi helyett!

Forradalmi újítások az utazás területén!
Csatlakozz hozzánk Te is, és próbáld ki minősített Hoopperjeinket, és fedezd fel a várost velük együtt!