Zalaegerszeg

Zalaegerszegen, Göcsej kapujában található, Zala megye székhelye. A dombok között megbúvó város gazdag kulturális és természeti értékeivel, valamint sokszínű rendezvényeivel várja vendégeit. A városközpont legrégebbi részén,  a Deák téren, az egykori végvár helyén (erre emlékkő emlékeztet) áll az egykori vármegyeháza, a tér közepén pedig Deák Ferenc szobra (Vay Miklós alkotása). A tér nyugati oldalát a Deák Ferenc Megyei Könyvtár zárja le, keleti oldalán a Göcseji Múzeum épülete látható. A múzeum szomszédságában a kéttornyú Mária Magdolna barokk plébániatemplom 1750-60 között épült. A templommal szemben látható a plébániaház épülete. A plébániaház és a templom között vezet a Balatoni út, emellett találjuk a 4700 nézőt befogadó sportcsarnokot. A plébániával szemben áll az Arany Bárány Szálló, vele egybeépülve a Megyei Levéltár, és egy háromszintes irodaház. Eredetileg földszintes volt, 1765-ben a katonaság tisztjei számára készült az ún. "kvártélyház", első emeletét a múlt században, a másodikat századunk első felében kapta. Földszintjén Széchenyi István 1991-ben felavatott emlékműve (Béres János alkotása), és a zalai katonáknak emléket állító kerámia (Németh János alkotása). Belső udvara a nyári hónapokban szabadtéri színháznak ad otthont.

A város legforgalmasabb utcáján, a Kossuth utcán végigmenve először a posta épületét látjuk, mellette az Ispita (ma a Postabank épülete, Kossuth L. tér), valaha a város kórháza volt, oldalán a gyógyítás egyik védőszentjének, Szent Rókusnak kerámia domborműve (Németh János alkotása)  Rövid séta után láthatjuk a csipkeházak által körbeölelt Dísz teret, melynek közepét Göcseji tulipános szökőkút díszíti, Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész és Pelényi Gyula építész alkotása. A városháza előtt  szemben Zrínyi Miklósnak, a költőnek és hadvezérnek 1989-ben felállított lovasszobra (Tóth Béla) áll. A városháza mögött találjuk a Városi Hangverseny- és Kiállítótermet, ami 1904-ben épült zsinagógának. A város központi részétől délkeletre, az 1982-ben alapított Hevesi Sándor Színház előtti téren egy igazi különlegesség, a „Földönjáró toronyóra”  található. A város legtöbbet látogatott szabadtéri múzeumai a Göcseji Falumúzeum és Finnugor Néprajzi Park, valamint  a Magyar Olajipari Múzeum egymás mellett helyezkednek el. Kirándulási lehetőségek: A Balaton felé vezető úton a központtól 4 km-re a Csácsi városrészben található egy arborétum, mely 84 hektáros területén bemutatja a hazánkban tenyésző fafajokat. A dombon áll a TV-torony és presszó. 1975 óta fogadja a látogatókat. 62 méter magas kilátóteraszáról tiszta idõben az Alpokig ellátni. A TV-toronytól az Alsóerdei út felé az azáleás völgyben a botanika ritkaságaiban gyönyörködhetünk.

A város északi részén, a Zala folyótól északra található a Gébárti-tó. Egy patak felduzzasztásával hozták létre 1975-ben. Kényelmes strand és a Kézművesek Háza található a partján kellemes környezetben. Másik oldalán az Aquacity Vízicsúszda- és Élménypark, valamint a 2007. februárjában átadott fedett termálfürdő található. A sajátos mikroklímájú völgy a helybeliek és turisták kedvelt kirándulóhelye. Májusban a völgy virágba borul, zömében sárga virágú azáleák bontogatják szirmaikat. Ajánlott útvonal: Budapesttől kb. 223 km. Az M7-es autópályán Székesfehérvárig, onnan tovább a 8-as számú fõúton (Vasvárig). Vasvár határától haladjon a 74-es számú úton.

Forrás: http://www.utazzitthon.hu/zalaegerszeg.html

Valami új a régi helyett!

Forradalmi újítások az utazás területén!
Csatlakozz hozzánk Te is, és próbáld ki minősített Hoopperjeinket, és fedezd fel a várost velük együtt!